Harminchét év táncos múlttal – huszonegy éve a pályán jártam én már Magyarország szinte minden táján! Szép és nehéz hívatás, amit örökölhettem, Országjáró Vőfély vagyok: Koncz László a nevem!”
Szeretném, ha megismernének engem és, hogy miképpen vállhatott vőfély belőlem. Az Úr 1968. évében láttam meg a napvilágot hatodik gyermekként a családomban. A szüleim és a nagyszüleim is tősgyökeres matyó emberek voltak, akiktől örökölhettem a virtust. A néptánccal az Általános iskolában kerültem kapcsolatba, amely most is jelen van az életemben. Ifjú siheder koromban élt itt Mezőkövesden egy idős vőfély bácsika, aki úgy gondolta, hogy tovább szeretné adni ezt a gyönyörű hivatást valakinek. Mivel elég régóta ismertük egymást és tudta jól, hogy van bennem elég kurázsi ezért áttestálta rám ezt a nemes hivatást minden szépségével, örömével és nehézségével. Így történt, hogy 1990-ben a legjobb legénykori barátom lakodalmában már én lehettem a vőfély. Akkoriban csak jó magam voltam itt Mezőkövesden vőfély és csak itt helyben vállaltam lakodalmakat. Telt-múlt az idő és egyre több lakodalomba kaptam felkérést, és jó magyar népszokás szerint szájról-szájra terjedt a hírem és egyre távolabbról érkeztek a megbízatások. Jelen időben igyekszem eleget tenni minden felkérésnek a jó Magyarország határain belül. 21 éves szakmai tapasztalattal és 37 éves néptáncos múlttal igyekszem a lakodalmak jó hangulatát szolgálni, oda figyelni az Ifjú pár minden kérésére, a vendégsereget maximálisan kiszolgálni, hogy semmiben sem szenvedjen csorbát.
A következőkben azt olvashatja, hogy miből is áll egy hagyományos lakodalom menete a többi csak megbeszélés kérdése:
Vőlegény búcsúztató, Menyasszonyért indulás, Bebocsátó. Menyasszony kikérő, Vőfély szalag felkötése.
Menyasszony búcsúztató, Fűrészelés, Esküvőre indulás, Anyakönyv vezető köszöntése, Tisztelendő köszöntése, Paptánc,
Esküvőről érkezés. A vendégek köszöntése Pezsgős pohárköszöntés, Nyitótánc felköszöntése, Folyamatos táncoltatás, Vacsorához leültető, Favágás – favágók esküje, Ételköszöntők, Vacsora közbeni rigmusok – tréfák, Borköszöntő. Menyasszonyi tortaköszöntő, Sütemények köszöntése, Nótáztatás. A legöregebb táncos, Gyertyafénykeringő, Bolondmenyecske tánc, Menyasszony és vagy Menyecske tánc, Menyecske pörzsölés – Hajnal tűztánc, Kontyoló tál felköszöntése. Cukortorta köszöntése, Hajnali mosdató, Legények tánca, Leányok tánca, Esküvői paródia.
Mulatás első „kakaskukorékolásig” (de a kakast megfőzték…)
Cím: 3400 Mezőkövesd Kossuth u. 18
Tel.: 06-20/597-2675
e-mail: camaricu@freemail.hu
web: www.orszagjarovofely.5mp.eu
Még nincs hozzászólás.