Bejelentkezés


Kajdi Erzsi nőfély

2009. 08. 10.
esküvőszervezés, vőfély, nőfély

Akár esküvő, akár bál, egy jó nőfély mindig a helyzet magaslatán áll!

Több mint 20 éve foglalkozom rendezvényszervezéssel, ezen belül esküvők, családi események, céges és egyéb rendezvények szervezésével, bonyolításával.

Az esküvők világával, annak szépségével, mint szervező ismerkedtem meg itthon és külföldön egyaránt, míg nem egy alkalommal voltam egy esküvőn, ahol nem volt, aki segítsen az Ifjú Párnak. Én lesz, ami lesz felálltam, és a tortához már mondtam is a rögtönzött köszöntőt, felvállalva azt, hogy belebukok. Nem így történt, s az esküvő további része jó hangulatban telt el. Mivel a vőfélyi feladatokat is behatóan tanulmányoztam, - hiszen voltak vőfélyek, akikkel együtt dolgoztam már akkor is – nem volt idegen számomra.
Ezek után igyekeztem egy sajátos stílust kialakítani, a hagyományokat tisztelem, de nem feltétlen követem azt.
2,5 évig Frigy, Házasulandók Magazinjának élő, televíziós műsorát szerkesztettem-vezettem, így még több betekintést nyerhettem az esküvők különleges világába, tájegységeinek szokásaiba. Büszkén tölt el, hogy határon túlra is sokat hívnak. Igyekszem mindig a Párral közösen, kérésüket mindenkor teljesítve kialakítani az esküvő hangulatát.

Ha szeretné, hogy esküvője egy kicsit másképpen koordinálja egy nőfély mint vőfély kollegái, állok rendelkezésére.

Kajdi Erzsi
„A” Nőfély
www.nofely.hu
nofely@nofely.hu
+3630/9765284



« vissza

Még nincs hozzászólás.



Dátum:
2012.02.05. vasárnap
Ágota, Ingrid napja