Bejelentkezés


Hagyományt őrző lakodalmi fogások

2009. 04. 02.
hagyomány, lakodalom, sütemények, torták

Régen a lakodalmi ételek, sütemények nagy gonddal készültek, hiszen az asszonyok, leányok saját kezűleg készítették őket. Sajnos ez a szép szokás elveszett a múltban, és ma már kevés esküvőről lehet elmondani, hogy házi készítésű ételeket, vagy süteményeket szolgálnának fel a násznépnek.




A lakodalmi sütemények közül különleges gonddal készült a menyasszonykalács, násznagykalács, örömkalács. Tésztájába élő vesszőket szúrtak, valamelyiken gyümölcsök, gyertyák, sőt mézeskalács vagy más tészta is volt.
A vidéki rokonokat már délelőtt a szertartás előtt megvendégelték. A szertartás után a menyasszony hozzátartozói hozták a vőlegényes házhoz, ott valamennyi vendéget megkínálták vele, sőt, még az otthon maradottaknak is küldtek belőle, ezzel is megerősítvén a házasságkötés tényét. Verssel köszöntek be, melynek vallási jellegű üzenetet hordozott:

De mi nem gyöttünk üres kézzel útra,
Két örömkaláccsal láttuk el magunkat.
Öröm annak emlékére,
Midőn Krisztus Urunk a pusztában tanított,
Ötezer ember öt árpa kenyérrel jóltartott.
Most pedig násznagy uram, tessék,
Úgy ossza el ezt a menyasszonyi ajándékot,
Hogy minden vendég megelégedve távozzék.


Délután a körülbelül 80-100 fős vendégsereg és a kíváncsi falubeliek előtt az első vőfély kikérte a menyasszonyt. Szép verses kikérőt mondott és színes szalagokkal feldíszített rozmaringgal intett a zenészeknek, akik játszottak egy strófát, aztán megint szavalt és megint egy nóta következett. A násznagy közben borral, a fehérkötényes szakácsnők és koszorúslányok kaláccsal kínálták a vendékeket.
A vacsora nyolc-kilenc órakor kezdődött: tyúkhúsleves csigatésztával (amit ugyancsak házilag készítettek), főtt hús paradicsommártással, töltött káposzta, rántott hús, sült hús, fasírozott, rizs, savanyúság, túrós, mákos, diós rétes, linzerek, piskóták, torták. Kimondhatatlan bőség!
Éjfélkor elérkezett a lakodalom fénypontja, a menyasszonytánc. A menyasszony piros pöttyös menyecskeruhába öltözött, a fejét édesanyja bekötötte szép szines kasmír kendőjével. A vőlegény is átöltözött. A násznagy elkurjantotta magát, hogy eladó a menyasszony és sorban minden vendég megtáncoltatta. A táncért fizetni illett, amit a násznagy két összefordított tányérban gyűjtött és zörgetett.
A menyasszonytánc után újabb vacsora következett, méghozzá disznótoros: sült hús, hurka, kolbász, párolt káposzta és még frissen sült rétes is. Ezután az újdonsült menyecske és ifjú férje elvonultak a titokzatos nászéjszakára, a vendégek pedig reggelig folytatták a mulatságot.






Receptek

Egyben sült lakodalmi fasírozott

Hozzávalók (4-5 személynek):
50 dkg darálthús, 2 tojás, 3 db zsemle (friss), 2 fej vöröshagyma, só, feketebors (őrölt), zsemlemorzsa, tej, 5 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olvasztott zsír

   
Elkészítése:
Apró kockákra vágjuk a vöröshagymát és üvegesre pároljuk az olvasztott zsíron. Az össze zúzott fokhagymát, és a tejbe áztatott majd kézzel kinyomkodott zsemléket hozzáadjuk, és alaposan összekeverjük. Ezekhez hozzáadjuk a darálthúst és a tojásokat, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Formáljunk az összekevert alapanyagokból hosszúkás formát, majd tegyük egy tepsibe, amit előtte zsírral kikentünk és zsemlemorzsával megszórtunk.
Régen kemencében sütütték az asszonyok, de a mai technikával a sütőt állítsuk 180 fokra és 40-50 percig, és addig süssük, amíg szép piros ropogós nem lesz.

Házi túrós rétes

Régen az asszonyok maguk készítették a rétes tésztáját is, amihez nagy rutin és türelem kellett. Az alapanyagok összekeverése után a tésztát egy hatalmas nagy asztalra nyújtották ki. Az asztalon tiszta terítő volt, ami be volt lisztezve, hogy a papír vékonyságúra kinyújtott tészta ne ragadjon oda, és segített a feltekerésében. Miután a tészta ki volt nyújtva, elkészítették a sós illetve édes töltelékeket.

Hozzávalók (4-5 személynek):
1 csomag bolti rétestészta, 50 dkg túró, kristálycukor (izlés szerint), csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja, 2 kiskanál citromlé, mazsola (ízlés szerint),1 dl olvasztott zsír, 2 tojás sárgája, 5 evőkanál tejföl.


Elkészítés:
A rétes tésztát óvatosan lapjaira szedjük, majd az olvasztott zsírral minden lapott vékonyan bekenünk, és egymásra halmozzuk. Fontos, hogy a tészta alatt legyen tiszta konyharuha, ami segít a töltelék elhelyezése után feltekerni a rétest. Ha ezzel kész vagyunk, elkészítjük a túró tölteléket. A túrót összekeverjük a tojás sárgájával, tejföllel, kristálycukorral, és csipetnyi sóval. Hozzáadjuk a citrom levét és héját, majd a mazsolát. Tipp: A mazsolát érdemes rumba vagy konyakba áztatni, így megpuhul, és finom ízt ad a tölteléknek. A kész tölteléket a tésztának azon felére halmozzuk, ami felénk van, mert csak így fogjuk tudni feltekerni. Figyeljünk a töltelék mennyiségre, egyrészt hogy ki ne szakadjon a réteslap, és fel tudjuk tekerni. A feltekert rétest kenjük be vékonyan olvasztott zsírral, majd 180 fokos sütőben aranybarnára süssük. Tálalás előtt hintsük meg porcukorral.

« vissza



Dátum:
2012.02.05. vasárnap
Ágota, Ingrid napja