Leánybúcsú: régi hagyomány új köntösben
2009. 03. 27.leánybúcsú
A leánybúcsú vagy menyasszonybúcsú régi szokás, rituális esemény: a lány általa életének új szakaszába lép.
Nagyanyáink idejében a leánybúcsú napján a menyasszonyt körülvették a lány nőrokonai és lány barátai, és egész nap vele voltak. Ez a nap teljesen az övé volt, minden figyelem rá összpontosult. Az ünneplés este kezdődött: a lányt elsiratták, elbúcsúztatták a leányélettől. A szomorúság és az új élet iránti vonzalom egyaránt megjelent a közös ünneplésben.
Manapság a leánybúcsúnak inkább a vidám oldala mutatkozik meg: a lányok egy közös bulizás keretében ünneplik meg barátnőjük örömét. A program kevésbé kötött: a házi bulitól a szórakozóhelyek bérlésén át a vidéki elvonulásig számos lehetőség kínálkozik.A leánybúcsú jelkép: lezárul életünknek egy korszaka, vége a párunk utáni keresgélésnek. Amit korábban egy bulizás jelentett, annak szerepét a párunkkal való közös programok veszik át. Gondolataink már nem a leányélet tevékenységei körül forognak, hanem valami közösnek a megteremtéséről: már nem én vagyok ezentúl, hanem mi. És ez a mi egyre tágul, ahogy megszületnek majd a gyermekeink.
Ahhoz, hogy új életet kezdjünk, méltón kell lezárni az előző korszakot. Manapság hajlamosak vagyunk leredukálni ezt a szép ünnepet egy féktelen bulizásra, pedig ekkor nem a bulizástól köszönünk el, hanem attól a tudattól, hogy kaphatók vagyunk.
Ez viszont nem jelentheti a szabadság elvesztését.
Érdemes eredetei leánybúcsút szervezni barátnőnknek: legyen az az este különleges, ne a megszokott helyek egyikére szervezzük.
Mindig vegyük figyelembe a menyasszony beállítottságát: ha merészebb, elvihetjük akár ejtőernyőzni is, ha kevésbé bátor, rendezzünk egy pikniket a szabadban vagy menjünk el sátorozni. Ne vessük el egy csendes, beszélgetős este lehetőségét sem.



